JM University WCAG template

Bill W.
(az Anonim Alkoholisták társalapítója)

  
Talán nincs keservesebb szenvedés, mint amelyet a drogfüggőség okoz, különösen az,
ami a morfiumhoz, heroinhoz és egyéb narkotikumokhoz kapcsolódik. Ezek a drogok
eltorzítják az agyműködést és az elvonás szörnyű folyamata kegyetlenül meggyötri a
függőségben szenvedő testét. A drogfüggőhöz és megpróbáltatásaihoz képest mi
alkoholisták mázlisták vagyunk. A nyugtatók túlzásba vitt használata viszont ugyanolyan
rossz lehet. Az AA-ban vannak olyan tagok is, akik sikeresen felépültek mind az alkohol,
mind a tű fogságából. Olyan tagjaink is vannak, akik áldozatául estek – esetleg még ma is
rabjai – dilibogyóknak, vagy másfajta nyugtatóknak.
Ezért a drogfüggőség és annak különböző formái közel állnak hozzánk. Mélyen
érintenek minket és felkeltik együttérzésünket. A körülöttünk lévő világban rengeteg
olyan férfit és nőt látunk, aki ezekkel az eszközökkel próbál megszabadulni gondjaitól.
Manapság sok A.A.-tag, különösen azok, akik ilyen típusú függőségtől szenvedtek,
megkérdezi: „Mit tehetünk a kábítószerekkel – a Közösségen belül és azon kívül?”
Mivel ma már számos szervezet próbál segíteni a tablettásoknak és a
drogfogyasztóknak – olyan szervezetek, melyek alkalmazzák az A.A. Tizenkét Lépését
és melyekben az A.A.-tagok is aktívan közreműködnek – egy sor kérdés merül fel azzal
kapcsolatban, hogy hogyan lehet ezeket a már sikeres erőfeszítéseket korrekt módon az
A.A.-csoportokkal illetve az A.A. egészével kapcsolatba hozni.
Íme egy lista néhány konkrét kérdésről: (1) Lehet-e olyan tabletta- vagy
drogfüggő az A.A. tagja, aki nem alkoholista? (2) Behozhatunk-e ilyen személyt
látogatóként nyitott A.A.-gyűlésre, hogy segítséget illetve lelki bátorítást kapjon? (3)
Lehet-e olyan tabletta- vagy drogfüggő személy az A.A. tagja, akinek tényleges
alkoholista múltja is van? (4) Alakíthatnak-e az olyan A.A.-tagok, akik egyszemélyben
alkoholisták és drogfüggők, külön csoportokat más, drogproblémával is küszködő A.A.-
tagok megsegítésére? (5) Nevezheti-e magát egy ilyen speciális csoport A.A.-csoportnak?
(6) Befogadhat-e ilyen csoport nem-alkoholista droghasználókat? (7) Ha igen, szabad-e
azt a benyomást kelteni az ilyen nem-alkoholista droghasználókban, hogy A.A.-tagok?
(8) Van-e valamilyen ellenvetés azzal szemben, hogy mindkét függőségtől szenvedő
A.A.-tagok csatlakozzanak olyan külső szervezetekhez, mint a Névtelen Anyagosok
(Narcotics Anonymous)?
Néhány kérdésre a válasz szinte magától értetődik, más kérdések esetében
azonban nem. Mindenki számára elfogadható megoldásokat találhatunk azonban, ha az
A.A. idevágó Hagyományait nézzük, valamint a múltbeli tapasztalatokat, melyeket
azokban a speciális csoportokban szereztünk, melyek ma is aktívan működnek az A.A.-
tagok részvételével, a Közösségen belül és azon kívül.
Van viszont néhány olyan dolog, melyet az A.A. nem tud megtenni senkinek −
függetlenül attól, hogy mit szeretnénk és mennyire együtt érzünk az illetővel.
Mint közösségnek, elsődleges célunk a saját fennmaradásunk biztosítása. Ennek
érdekében el kell kerülnünk, hogy figyelmünk elterelődjön és tevékenységünk
szétforgácsolódjon. Az A.A.-csoport mint olyan, nem vállalhatja fel a tagok minden
problémáját, nem beszélve a világ összes bajáról.
Az A.A.-csoport kizárólagos célja a józanság – az alkoholtól való megszabadulás
– támogatása a Tizenkét Lépés tanításának és gyakorlásának segítségével. Többször
előfordult, hogy bizonyos csoportok más tevékenységgel is megpróbálkoztak, de mindig
kurdarcot vallottak. Azt is megtanultuk, hogy a nem-alkoholisták nem lehetnek az A.A.
tagjai. Tagságunkat az alkoholistákra kell korlátoznunk, és ragaszkodnunk kell ahhoz is,
hogy az A.A.-csoportoknak csak egyetlen célja legyen. Amennyiben nem tartjuk
magunkat ezekhez az elvekhez szinte biztos, hogy elbukunk, és ha elbukunk, senkinek
nem tudunk segíteni.
Példaként nézzünk néhány tipikus esetet. Évekkel ezelőtt megpróbáltuk nagyon
segítőkész családtagjainkat és néhány nem-alkoholista barátunkat a Közösség tagjaként
bevonni az A.A.-ba. Nekik is voltak problémáik, és azt akartuk, hogy a mi csapatunkba
tartozzanak. Sajnos rájöttünk, hogy ez nem lehetséges. Nem tudtak A.A.-s módon
beszélni, és kevés kivételtől eltekintve nem tudtak azonosulni az új A.A.-tagokkal,
következésképpen nem tudták folyamatosan gyakorolni a Tizenkettedik Lépést.
Bármennyire közel álltak is hozzánk ezek az emberek, tagfelvételüket el kellett
utasítanunk. Csak nyitott gyűléseinken fogadhattuk őket.
Ennélfogva nem látok lehetőséget arra, hogy nem-alkoholista drogfüggők az AA
tagjai legyenek. A tapasztalat egyértelműen arra tanít, hogy nem tehetünk kivételt, még
akkor sem, ha tudjuk, hogy a drogfogyasztók gyakorlatilag az alkoholisták első
unokatestvérei. Ha mégis megpróbálkozunk vele, attól tartok, hogy gondot okozunk mind
magának a droghasználónak, mind az AA-nak. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy –
bármi legyen is a nyomorúsága – egyetlen nem-alkoholistát sem lehet alkoholista A.A.
taggá változtatni.
Tételezzük fel azonban, hogy jelentkezik egy olyan drogfüggő, akinek igazi
alkoholista múltja van. Valamikor az ilyen embert sem fogadták volna be az AA tagjai
közé. Kezdetben sok A.A.-tagnak volt az a szinte nevetséges meggyőződése, hogy ők
tisztán alkoholisták – csupáncsak részegesek, más komoly problémájuk nincs is. Amikor
először bukkantak fel börtönből szabadult alkoholisták és alkoholista drogfüggők,
sokszor találkoztak jámbor méltatlankodással. „Mit gondolnak majd az emberek?” –
kántálták a tiszta alkoholisták. Szerencsére ez a fajta ostobaság már régen eltűnt.
Az egyik legkiválóbb AA tag, akit ismerek, hét évig szúrta magát, mielőtt
csatlakozott hozzánk. Ezt megelőzően súlyos alkoholista volt, amit a története is
bizonyított. Ezért a tagsági követelményt teljesítette, és befogadták az A.A.-ba. Azóta sok
A.A. és néhány nem-A.A. tagnak is segített gyógyszer- és drogproblémáikkal
kapcsolatban. Természetesen ez szigorúan csak az ő magánügye, és semmiképpen nem
azé az A.A.-csoporté, ahova tartozik. A csoportjában ő azért tag, mert valóban
alkoholista.
Így összegezhetjük mi az amit az AA nem tehet – sem a drogfüggőkért sem senki
másért.
Most nézzük meg azt, hogy mit tehetünk. Az alkoholizmustól eltérő problémákra
nagyon hatékony válaszok találhatóak speciális csoportokban, melyek némelyike az
A.A.-n belül, némelyike azon kívül működik.
Első speciális csoportunk még 1938-ban alakult. Az A.A.-nak szüksége volt
világszolgálati irodára és némi irodalomra. Ez olyan szolgálati problémát jelentett,
amelyet egyetlen A.A.-csoport nem tudott megoldani. Ezért létrehoztunk egy
kuratóriumot (az Alkoholista Alapítványt), hogy a továbbiakban ők foglalkozzanak
ezekkel a ügyekkel. A kuratórium tagjainak egy része alkoholista volt, más része nem.
Nyilvánvalóan ez nem volt A.A.-csoport, hanem A.A.-tagok és nem-A.A.-tagok
csoportja, akik egy különleges feladatra vállalkoztak.
Még egy példa: 1940-ben a New York-i A.A.-sok magányosnak érezték magukat,
és klubot alapítottak. A klubban voltak igazgatók és tagdíjfizető A.A.-tagok. A klubtagok
és az igazgatók sokáig úgy gondolták, hogy ők egy A.A.-csoport. Egy idő múlva azonban
kiderült, hogy sok A.A.-tag, aki gyűlésre járt a klubhelyiségbe, egyáltalán nem törődött
magával a klubbal. Ezért a klub működtetését (melynek társadalmi célja volt) teljesen
külön kellett választani annak az A.A.-csoportnak a működtetésétől, amelyik a
klubhelységben tartotta gyűléseit. Többévi civakodás után bizonyosodott be, hogy az
A.A.-csoportokat nem lehet tartósan bevonni a klubok üzemeltetésébe. Ma mindenütt
speciális csoportként és nem A.A.-csoportként kezelik a klubok igazgatóságát és díjfizető
tagjait.
Ugyanez történt a létrehozott kijózanító helyekkel és az A.A.-sok által fenntartott
Tizenkét Lépéses Házakkal. Az így létrejött csoportokat soha nem tekintjük A.A.-
csoportnak. Munkájukat olyan hasznos és gyakran értékes feladatnak véljük, melyet
érdekelt magánszemélyek végeznek.
Néhány évvel ezelőtt az A.A.-ból sokan részt akartunk venni az alkohollal
kapcsolatos oktatásban. Én is köztük voltam. Szövetkeztünk olyan nem-alkoholistákkal,
akik szintén érdeklődtek az munka iránt. A nem alkoholisták A.A.-tagokkal akartak
dolgozni, mert szükségük volt tapasztalatainkra, a filozófiánkra és az általános
hozzáállásunkra. Addig rendben ment minden, amíg néhányan közülünk nyilvánosságra
nem hozták, hogy rész veszünk az oktatási csoportban. Mihelyt ez megtörtént, a
nyilvánosságban az a vélemény alakult ki, hogy ez a speciális alkoholoktatás és az
Anonim Alkoholisták egy és ugyanaz. Évekbe telt, amíg ezt a benyomást meg tudtuk
változtatni. Ma már, miután helyrehoztuk a hibát, számos A.A.-tag dolgozik ezen a
területen és mi örülünk ennek.
Ily módon beigazolódott, hogy egyénileg bárhol ismertethetjük az A.A.
tapasztalatait és elveit, feltéve, hogy megőrizzük a névtelenséget és nem használjuk fel az
A.A. nevét semmilyen adomány-gyűjtő vagy népszerűsítő célból.
Teljesen biztos vagyok abban, hogy ezek a tegnapi tapasztalatok segíthetnek azt a
mai zavart eloszlatni, amit a kábítószer probléma okoz. Ez a probléma új, de az A.A.
tapasztalatai és a Hagyományok, melyek segítenek a megoldásban, már régiek és kiállták
az idő próbáját. Úgy gondolom, hogy a helyzetet a következőképpen lehetne
összefoglalni:
Nem fogadhatjuk be az A.A. tagjai közé a nem-alkoholista kábítószerfüggőket.
Ugyanakkor – mint bárki más – látogathatják az úgynevezett nyitott A.A.-gyűléseket,
feltéve persze, ha maguk a csoportok ebbe beleegyeznek.
Azokat az A.A.-tagokat, akik erre hajlandóságot éreznek, bátorítjuk, hogy
alakítsanak drog- és nyugtatóproblémával foglalkozó csoportokat. Tartózkodjanak
azonban attól, hogy A.A.-csoportnak nevezzék magukat.
Úgy tűnik, semmi nem szól ellene, hogy néhány A.A.-tag — ha jónak látja —
összefogjon olyan tisztán drogfüggők csoportjával ahol együttesen próbálják alkohol- és
drogproblémájukat megoldani. Azt tanácsoljuk azonban, hogy az ilyen kettős
problémával foglalkozó csoportok ne nevezzék magukat A.A.-csoportnak és az A.A.
nevét ne használják a megnevezésükben. Az ilyen csoportok tisztán kábítószerfüggő
tagjai ne higgyék, hogy egyúttal az A.A. tagjaivá is váltak.
Természetesen az érdekelt A.A.-tagoknak minden okuk megvan arra, hogy
csatlakozzanak olyan külső csoportokhoz, melyek kábítószer problémával foglalkoznak,
feltéve, hogy betartják a névtelenség és az el nem kötelezettség Hagyományát.
Végezetül el akarom mondani, hogy az A.A. története során a legtöbb speciális
csoportunk csodálatos dolgokat vitt végbe. Jó okunk van remélni, hogy azok az A.A.-
tagok, akik a kábítószerfüggőség elleni küzdelemben vesznek részt, hasonló sikereket
fognak elérni.
Az A.A.-ban a csoport szigorú keretek között működik, de az egyes tag számára
szinte egyáltalán nincs korlátozás. Az egyén – betartva a névtelenség és az el nem
kötelezettség Hagyományát – elviheti az A.A. üzenetét zaklatott világunk minden
zaklatott részterületére.