Ha fejlődésünk e szakaszában elég kitartóak vagyunk, akkor rácsodálkozhatunk a már megtett útra.

Új szabadságot és boldogságot ismerünk meg.

Nem bánkódunk a múlton, de nem is kívánjuk rácsukni az ajtót.

Megértjük mi a derű, es megismerjük a békét.

Akármilyen melyre süllyedtünk, meglatjuk, hogy tapasztalatunk mások javara szolgálhat.

A hasztalanság es sajnálat érzésé eltűnik.

Nem érdekelnek többé az önző, csipcsup ügyek, egyre jobban érdekelnek viszont embertársaink.

Az önzés a múlté lesz. Egész életszemléletünk es magatartásunk megváltozik.

Az emberektől, es az anyagi létbizonytalanságtól való felelem eltávozik tőlünk.

Ösztönösen tudjuk, hogyan viselkedjünk olyan helyzetekben, amelyek azelőtt zavarba hoztak bennünket.

Váratlanuk ráébredünk, hogy Isten megteszi értünk mindazt, amit mi nem voltunk kepések magunkért megtenni.

Túloznak ezek az ígéretek?

Úgy gondoljuk, hogy nem! 

Mind beteljesülnek körűnkben – hol gyorsan, hol lassabban.

Mindig megvalósulnak, ha dolgozunk értük.